udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Zilahi András

2004. augusztus 30.

Augusztus 28-án a Kisiratosi Magyar Gazdák Egyesülete (KMGE) mulatságra hívta össze a környékbeli és a határon túli gazdákat. Ez alkalommal szentelte fel Zilahi András tisztelendő a javarészt felújított székházat. A vendégek megnézték a tájházat és a Máltai Házat, majd megtekinthették a kiskultúrotthonban a kisiratosi alkotótábor munkáiból létrehozott kiállítást. Kocsik József, az RMGE Arad megyei elnöke a kisiratosiak összetartását, lelkességét dicsérte. Színpadra lépett a gazdakör férfikórusa, a Menyecske kórus és a Gyöngyvirág tánccsoport. /Varjasi Krisztián: Gazdanap székházszenteléssel. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 30./

2004. szeptember 1.

Az Arad megyei Kisiratos tömbmagyar közössége Almási Vince polgármesterrel és lelkes csapatával mindent elkövet, hogy a kulturális, szociális megvalósításokat gazdasági föllendülés kövesse. Kisiratoson működik a mozgássérülteket gondozó Máltai-ház, van tájházuk és termálstrandjuk, profittermelő mezőgazdasági társulásuk. Kisiratoson festő-és médiatábor működik immár több éve, van cserkészcsapatuk, Menyecske kórusuk, citerazenekaruk, férfikórusuk és Gyöngyvirág tánccsoportjuk. A Kisiratosi Magyar Gazdák Egyesülete mulatságra hívta össze a környékbeli és a határon túli gazdákat. Ez alkalomból Zilahi András plébános fölszentelte a nagyrészt felújított gazdaszékházat. A nemrég kiadott falumonográfia (dr. Kovách Géza munkája) remélhetőleg hírét viszi a közösségnek. /(Péterszabó Ilona): Kisiratos, mint a világ közepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

2006. május 13.

Húsvétkor, a feltámadási szertartás után Tihanyból két feltámadási jelvény – zamárdi fafaragó által készített, hordozó nyéllel ellátott, magyar népi motívumokkal övezett kereszt – indult el zarándoklatra a Kárpát-medencében. Egyik az északi településeket, másik a délieket felkeresve, ketten szív alakú ívet követve közelednek Csíksomlyó felé, ahol a Szűzanya tiszteletére emelt kegytemplomban tartandó ünnepségen egyesülnek újra, jelképezve pünkösd közösségformáló erejét, a magyarság egységének akaratát. A magyarlakta településeken, országhatárokon átvonuló jelvények kísérőit mindenütt nagy pompával fogadják, stációkat tartanak, ahol minden közösség a jelre köti a saját, felirattal ellátott szalagját, majd a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér, egy üveg bor, a nemzeti lobogó, valamint a stációkat rögzítő napló társaságában továbbvitelre átadja a jelvényt. Május 11-én Kisiratoson Almási Vince polgármester és Zilahi András plébános társaságában a község vezetősége, magyar nemzeti viseletbe öltözött fiúk, lányok és nagy számú hívő várta a Nagyiratos felől érkező jelvényt, amelyet két autóval hoztak, Mezőkovácsházáról. A rövid köszöntést követően, a magyar ruhába öltözött fiatalok felvezetésével harangzúgás közepette, énekelve indult a tömeg a templomba, ahol a jelvényt, illetve a vele járó nemzeti lobogót, kenyeret és bort rögtönzött szertartáson adták át a mezőkovácsháziak a polgármesternek és Andó László főgondnoknak. Almási polgármester rendkívüli megtiszteltetésnek nevezte a jelvénynek Kisiratosra érkezését, és miután rákötötte a “Kisiratos katolikus közössége részéről; Magyarok Nagyasszonya, gyűjtsd össze gyermekeidet!” mottóval ellátott fehér szalagot, ismertette az útvonalat. A tervek szerint a kisiratosiak autóval viszik a keresztet Kürtös, Gyorok, Lippa, Máriaradna és Déva katolikus közösségeinek meglátogatásával. Déván a jelvényt és tartozékait a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonában átadják Böjte Csaba atyának, akinek küldöttsége tovább azt viszi Gyulafehérvárra. Onnan további küldöttség hordozza Csíksomlyóra, ahova pünkösd napján érkezik meg. /(balta): Feltámadási jelvények Csíksomlyóra. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 13./

2007. május 5.

A Tihany melletti Zamárdiból két irányba induló, és a Kárpát-medence magyarságát felkeresve a csíksomlyói búcsúra érkező csoport déli ága május 3-án Kisiratosra érkezett. A felkeresett települések neveit tartalmazó szalagokkal ékesített jelvényt hozták magukkal. Az érkezőket a kisiratosi csárdától feldíszített hintóval ünnepi menet kísérte a templomba, ahol a vendéglátók részéről Almási Vince polgármester köszöntötte az érkezőket. Zilahi András kisiratosi plébános a csíksomlyói Szűzanya áldását kérte a közel 200 résztvevőre, mindazokra, akik fáradságot nem kímélve hordják körbe a feltámadás, a remény jelét a magyarság körében. Ünnepélyesen a jelvényre kötötték a kisiratosiak szalagját. Kisiratosról elindultak a felszalagozott jelvénnyel, hogy Kürtös, Gyorok, Máriaradna és Lippa katolikus templomainak az érintésével Dévára érkezzenek, ahol a Szent Ferenc kolostorban átadják azt a helybeli katolikus híveknek, akik azt Gyulafehérvárig viszik tovább. /A csíksomlyói feltámadási jelvény Arad megyében. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 5./

2009. május 9.

Május 7-én Kisiratoson várta a község vezetősége és lakossága a Mezőkovácsházáról érkező feltámadási jelvényt, amelyet 40 ember hozott Bakos István polgármesterrel az élen. Az érkezők és a fogadók, nemzeti viseletbe öltözött lányok felvezetésével, zsoltárokat énekelve végigvonultak a főutcán, majd betértek a májusi ájtatosságra, illetve a jelvény fogadására hívekkel megtelt templomba. Bircsik Csaba, egy mezőkovácsházi civilszervezet elnöke a feltámadási jelvényt átadta Almási Vince kisiratosi polgármesternek. Beszédeikben a magyarság összetartozását jelképező feltámadási jelvényből kiindulva a két település között kialakult igen jó kapcsolatokat ecsetelték. Miután a kisratosiak rákötötték a maguk szalagját a jelvényre, Zilahy András plébános áldást mondott a résztvevőkre. Másnap a kisiratosiak egy kisbusszal indultak útnak a feltámadási jelvénnyel, a kürtösi, zsúfolásig megtelt katolikus templomban tartottak rövid stációt, majd Aradra, a Mosóczy-telepi katolikus templomhoz érkeztek. Kalapis Damján plébános köszöntötte az érkezőket, majd együtt fohászkodtak. Almási Vince, a kisiratosiak nevében a Zamárdiból, illetve Tihanyból elindult két feltámadási jelvény szimbolikus jelentőségéről beszélt, amelyek különböző irányba haladva átölelik a Kárpát-medence magyarságát. Farkas Viktória felolvasta a Mosóczy-telepiek szalagjának a szövegét, azt rákötötte a jelvényre. A jelvényszállító csoport megállt még a gyoroki, majd a lippai katolikus templomoknál, délután a dévai Szent Ferenc Alapítvány kápolnájában megtartott ünnepélyes szertartáson a jelvényt átadta a vendéglátóknak, akik Gyulafehérvár érintésével hordozzák azt tovább Csíksomlyó felé. /Balta János: Arad megyében a feltámadási jelvény. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 9./

2011. április 11.

Belegázoltak a kürtösi katolikus temetõbe
Májusban mindent helyre hoznak?
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, szerdán 17 órára lakossági fórumra gyûltek a kürtösi magyarok a helybeli katolikus temetõben. 
A megjelentek, ft. Zilahi András plébános, Búza Ilona, Ispravnic Julianna, Lucian Mária, Horváth István, Almási Zoltán, Steiner Mária és Hügel János RMDSZ-elnök egymás szavába vágva, keserû szájízzel magyarázták sérelmüket a sajtónak, illetve a jelen lévõ Péró Tamás megyei ügyvezetõ alelnöknek. Vagyis, a temetõ szomszédságban lévõ halastó felöli drótkerítést még tavaly õsszel lerombolták, a halastónál folyt takarítási munkálatokból származó, több teherautónyi iszapot a temetõ hátulsó részére hordták. Ahol az 1944. szeptemberi visszavonulás alkalmával elesett, mintegy 40 honvédnek a pázsittal benõtt sírja domborult. Ezen túlmenõen, a halastónál dolgozók a közelmúltban földutat alakítottak ki maguknak a jelenleg használt részen, a régi temetõ sírjain. A régi temetõ helyét már csak a magában árválkodó központi kereszt jelzi, ahol halottak napján imádkozni szoktak. A szétdúlt kerítés egy-egy oszlopa, rajta dróthálóval még látszik, de a temetõ ettõl zavartalanul átjárható. Ami a katonasírokat illeti, azok külön parcellában elhelyezve, régebben apró keresztek jelezték az ott nyugvóknak a neveit, majd csak a pázsittal benõtt domborulatok maradtak, most azt is betemették iszappal. Ft. Zilahi András plébánostól a temetõ jogi helyzete felõl érdeklõdtünk. Amint elmondta, a mácsai plébániának Kürtös csak a filiája volt, ezért a hivatalos okmányokat Mácsán tartották. Amikor azonban a németek kitelepedése után Mácsát a szentmártoni plébániához csatolták, a kürtösi katolikusok lelki gondozását a szentpáli plébániára bízták. A szentpáli plébános a kürtösi templom mellé történt sekrestyeépítés alkalmával a kulcsot átadta Túry László esperesnek. Ft. Zilahi András viszont csak az anyakönyvet kapta meg, más hivatalos dokumentumokkal nem rendelkezik a templom, illetve a temetõ tekintetében. Természetesen, a temesvári püspökségen hamarosan utána néz a temetõ jogi helyzetének. Ettõl függetlenül sem lehet az egykori temetõbõl így gúnyt ûzni. Ft. Zilahi András szerint a polgármester azt ígérte, hogy a temetõben visszaállítják az eredeti állapotot, sõt, kárpótlásul egy ravatalozó kápolnát is építenek ide.
A temetõ ügyében telefonon beszéltünk Aaniþei Nicolae kürtösi polgármesterrel, akinek felsoroltuk az 1949. augusztus 12-i Genfi Egyezménynek a katonasírok kölcsönös oltalmára, ápolására vonatkozó elõírásai, illetve a román és magyar kormányok közötti ugyanerre vonatkozó szerzõdés ellen elkövetett szabálysértéseket. Kijelentése szerint azonban csak a közelmúltban hallott arról, hogy a temetõben katonasírok is vannak. Tehát az alkalmazottai sem tudhatták. Ettõl függetlenül, a dolgot mindenképp helyre hozzák. Május végéig eltakarítják az odahordott földet, újraépítik a kerítést, sõt a ravatalozó megépítése is szóba jöhet. Hogy állja-e szavát, nyomon követjük. Reméljük, megteszi és a temetõben elhantolt katonák és civilek örök álmát hasonló incidensek nem fogják többé háborgatni.
Ez nem a kampány helye, viszont mindenképp ide kívánkozik, mert ha a közel 200 lelket számláló kürtösi magyarság az elmúlt helyhatósági választásokon jobban összekapta volna magát, a városi tanácsba képviselõt állíthatott volna, és talán nem jutott volna ilyen helyzetbe a temetõjük.
Nyugati Jelen (Arad)

2013. december 2.

Újraszentelték a belülről felújított kürtösi templomot
Hogy otthonra találhasson a katolikus magyarság
Msgr. Dirschl Johann püspöki helynök újraszentelte a belülről felújított templomot
Arad – Szombaton a Szentháromság jegyében felszentelt kürtösi katolikus templomban 11 órakor kezdődött a belső munkálatok utáni újraszentelési ünnepélyes szentmise, amelyiknek a bevezetőjében ft. Zilahi András plébános köszöntötte msgr. Dirschl Johann püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, a paptestvéreket, valamint a híveket. Köszönetet mondott a vikáriusnak, amiért eljött újraszentelni a kicsiny templomukat, aminek a belsejét a hívek munkájával, az adakozásukkal, a több helyről érkezett támogatással belülről sikerült felújítani. Msgr. Dirschl Johann magyarul, majd románul is tolmácsolta nm. és ft. Roos Márton főpásztor üdvözletét, amiben Isten iránti hálával kért áldást a belülről megújult templomban zajló hitéletre. Ezt követően közösen imádkoztak, majd a vikárius, ft. Király Árpád főesperes közreműködésével megszentelte a templomot, valamint a benne lévő híveket. Szentbeszédében a püspöki helynök a templomépítés isteni küldetését, parancsát méltatta, amit már az ószövetség is megemlít, amikor Dávid király úgy érezte, nem illik magának palotában laknia, miközben Isten háza az a sátor, amivel az egyiptomi vándorlásból tértek haza. Éppen ezért, hozzáfogott a templomépítéshez, de azt csak a fia, Salamon tudta végrehajtani. Amikor azonban később a zsidó nép fogságba került, tagjai mindig hazavágytak, látni a szép templomukat, ahol otthon érezték magukat. Amikor tehették, évente mindenki elment Jeruzsálembe, hogy a templomban áldozhasson. Az is meg van írva, milyen áldozatos harcot vívtak a makabeusok a templomukért. Ha nem tették volna, egyik rabbi szerint, ma másképp nézne ki a világ, mert talán elveszett volna az egy Istenbe vetett hit. A zsidók a múlt héten tartották a hanuka ünnepét, amelyen éppen a templomukért vívott harcra emlékeztek.
Nem csak az ószövetségben, hanem a mi életünkben is fontos szerepet játszik a templom, ahova a hívek rendszeresen eljárnak Istennel találkozni, itt megkeresztelik őket, elsőáldozásban, illetve bérmálásban részesülnek, tehát a templom sok kegyelemnek a forrása. Ezért fontos, hogy ne csak a magunk, de Isten háza is rendben legyen. Mindezek tudatában, a felszentelésen elégedetten, örömmel voltak együtt az 1772-ben épült, ezúttal belülről felújított templomban. Itt az anyáinktól tanult imákkal forduljunk Istenhez, hiszen amint egyik dokumentumból kiderül, a pápa is azt az imát szokta mondani, amit az anyjától tanult. Szent András ünnepe lévén, a románul elmondott prédikációjában a Dobrudzsában is missziós munkát végzett szent életéről tartott, történelmi adatokkal alátámasztott, érdekes történettel színezett, magvas beszédet.
A szertartás végén ft. Zilahi András miután szellemesen bemutatta a híveknek a vendégeket, a paptestvéreket, röviden ismertette a felújítási munkálatokat, a vele kapcsolatban adódott gondokat, nehézségeket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a felújítást pénzzel, munkával vagy imádsággal támogatták. Név szerint csak Lucian Annának, a harangozó néninek köszönte meg a templomért, a közösségért kifejtett több évtizedes munkáját. A beszédre felkért ft. Király Árpád főesperes, aki a felújítás során többször a helyszínre látogatott, örömének adott hangot, amiért a felszentelési szertartáson is jelen lehet. Ugyanakkor köszönetet mondott a plébánosnak, amiért szívén viselte a templom sorsát, főként azonban a maroknyi kürtösi híveknek, akik hitének tükre ez a kicsiny templom.
Az egyháztanács nevében Piklor László kántor románul szólt a jelenlévőkhöz, akik közül név szerint köszönetet mondott a püspöki helynöknek, a főesperesnek, a kerületi papságnak a szentmise ünnepélyessé tételéért, Almás Vince kisiratosi polgármesternek és feleségének, a Nicolae Aniţei kürtösi polgármesternek, egyben az Ortodox Egyházat is képviselő, Mihai nevű személynek a részvételért. Szerinte nem véletlen, amiért a katolikus és az ortodox egyház nagyünnepén, Szent András napján ilyen sok András volt együtt ebben a templomocskában, amit 1772-ben Kászoni András építtetett. Bemutatta a maroknyi kürtösi katolikus közösséget, ami egy nagyobb család, és ebben a templomban találkozik, ahol egy kis létszámú kórus énekel, amelyikről azt mondják: kevesen vagytok, de úgy hangzik az éneketek, mintha negyvenen lennétek. Zárszavában a résztvevőket az egyházközség nevében agapére, a vendégeket ebédre hívta a közeli vendéglőbe.
Valóban felemelő érzés volt a Piklor László által felkészített piciny kórus magasztos énekeit, Piklor Larissza bársonyos, aláfestő fuvolajátékát hallgatni. Reméljük, a belülről felújított kürtösi katolikus templomban a Kisiratos önállósodása óta magára maradt helybeli magyarság, Isten segítségével, egy jó pap támogatásával újra otthonra, ugyanakkor magára is talál.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék